Rólam...

Lassan két éve költöztem ide, Zala megyébe. Azóta nem tudok betelni a látványával: tavak, folyók, patakok, dombok, erdők, mezők.

Rovatok

Címkék

Göcseji Falumúzeum

2010.08.28. 10:32 zalablog

Ha Zalaegerszegen jársz és időd megengedi, ide mindenképp nézz el!
Csodálatos régi parasztházakat láthatsz, gyönyörű környezetben.
A hatalmas terület Zalaegerszeg szélén helyezkedik el.
A belvárostól mindössze 10 perc sétával visszakerülhetsz a múltba.
Abba az időbe, mikor az emberek még nem rohantak, mikor még együtt éltek a természettel harmóniában, szeretetben. Állatokat tartottak, művelték a földet, sokszor keményen és sokat dolgoztak, mégis ÉLTEK.

A házakat úgy helyezték el, mintha egy falu utcáján sétálnál. Az udvaron földműveléshez való eszközök, a házakban korabeli bútorok, berendezési tárgyak találhatóak.
Néhol libák, kakasok futnak el előled, néhol a kecskék kunyerálnak szilvát.

Az itt található házakat a 1960-as években mentették meg és szállították ide.
Igen, mindegyiket eredetileg saját kézzel építette gazdájuk, majd gyerekeket neveltek bennük, ettek, ittak, aludtak, ÉLTEK bennük.

Az összes képet, melyet lánykámmal készítettünk, ITT találod.

Szólj hozzá!

Címkék: ház séta múzeum falu pihenés parasztház

Deák Ferenc szülővárosa

2010.07.30. 23:23 zalablog

Remélem sokan tudják, hogy a "Haza bölcsé"-nek, Deák Ferencnek a szülővárosa Söjtör. Bizony, itt Zala megyében található e település, Zalaegerszegtől mindössze 20km távolságban. Látnivalókban bővelkedik, érdemes itt is szétnézni.

 

 

 

Deák Ferenc szülőháza:

Katonai szállásnak indult az építése, mikor 1768-ban Deák Gábor (Deák Ferenc nagyapja) megvásárolta és befejezte az épületet.

Az épület sokáig közfeladatokat ellátó intézmények otthona volt: posta, orvosi rendelő.

Felújítási munkálatai 1999-2003 közt zajlottak, ekkor kerültek elő a falakat díszítő freskók is.

A házat körülvevő csodálatos kert bejárása igazi élmény.

Szent Jakab Apostol Templom:

Római Katolikus Templom, itt őrzik Deák Ferenc eredeti keresztlevelét.

A templomot 1356-ban említik először. E gyönyörű épületet a régi helyén 1756-ban kezdték építeni. 1824-ben egy villámcsapástól megsemmisült, ezért 1830-ban újjá építették. Klasszikus, egyhajós templom.

Belsejét rokokó stílusú főoltár uralja. Körben csodálatos stukkók, képek, festmények.

 

 

Gene-hegyi kápolna:

Az 1930-as évek végén épült a kápolna a környékbeli szőlős gazdák adományaiból.

Minden év Pünkösd hétfőjén itt hegyi búcsút rendeznek.

 

 

 

 

 

Festetics-kastély, ma a söjtöri általános iskola:

A Festetics család építtette 1820 körül. A klasszicista stílusú kastély az 1950-es évektől ad otthont különböző oktatási intézményeknek. Az 1980-as években végzett felújítási munkálatai tették igazán alkalmassá mai, általános iskolai célú hasznosításának.

1993-tól viseli Deák Ferenc nevét.

 

Milleniumi emlékmű:

A Festetics kastély udvarán állt egy hatalmas tölgyfa. E fa törzséből készült az emlékmű.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: templom séta iskola emlékmű kastély látnivaló pihenés turista deák ferenc festetics

Katonák útja

2010.07.29. 17:33 zalablog

zalablog: SDC10560 A Vasvár és Győrvár közt húzódó 8km hosszú földsánc a Rába és a Zala folyók vízgyűjtője közti természetes útvonalat zárta le. Ez a földből és fából készült építmény a X-XI. századi határvédelmi rendszer belső vonala volt. Egyetlen átjárója a "Vaskapu", mely a "Katonák útja" nevű fontos kereskedelmi és hadi utat ellenőrizte. Ez az út Magyarország központjából Stájerországon és Karintián keresztül Észak-Itáliába tartott.

zalablog: SDC10568zalablog: SDC10563zalablog: SDC10566

A kapu lábánál asztalok , padok vannak. A kapu tetejéről csodálatos kilátás nyílik az erdőre, melyet átszelnek a jelölt turista utak.

Az összes fotót ide kattintva tudod megnézni.

Szólj hozzá!

Címkék: séta erdő pihenés turista panoráma

Bivaly rezervátum

2010.07.29. 17:19 zalablog

Zalakomár mellett található e látványosság. A hely szépen kialakított sétányon keresztül járható be. A bivalyokon kívül szürke marha gulya is sétálgat a mezőn. A pihenést játszótér és a főházban múzeum is segíti.

A séta útvonala mellett kis múzeum szerűen berendezett épületek is találhatóak, érdemes
megnézni őket. Régi népi mezőgazdasági eszközök, fényképek vannak kirakva.
Külön jó, hogy nem áll mindegyik mellett mogorva biztonsági őr.

Zalakomárban a vendéglőben megkóstolhatjuk a bivaly pörköltet is.

Szólj hozzá!

Címkék: séta pihenés panoráma bivaly rezervátum

Rezi vár

2010.07.29. 16:24 zalablog

Rezi Keszthelytől 8 kilométerre északra, a Keszthelyi-hegység belsejében helyezkedik el. Nyugatról, délről és északról erdőségek, keletről szőlős domboldalak övezik a községet. A faluba Cserszegtomaj – Keszthely felől lehet közúton eljutni, illetve egy kis forgalmú bekötőút vezet a Keszthely–Zalaszántó–Sümeg mellékútra. Sűrű autóbusz-összeköttetésben áll Keszthellyel, illetve a település központjától egy kilométerre fekvő zalaszántói mellékúton Sümeggel is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A várból csodálatos panoráma tárul elénk: a Zalai-dombság erdői, mezői. Tiszta időben a szomszédos várakat is látni. A vár lábánál pihenőhely lett kialakítva padokkal, asztalokkal. Lehetőség van tábortüzet is gyújtani.

Magához a várhoz egy 20-30 perces séta árán lehet feljutni egy erdei úton. Sem autóval,sem semmilyen járművel nem engedik ezen az úton a közlekedést, kicsit lentebb kell ott hagyni a közlekedési eszközünk.
Motorral - ha csak nem endúród van - körülményes is lenne. Már a hegy megközelítése is érdekes: az aszfalt eltűnik, átadva a helyét egy föld útnak.

Szólj hozzá!

Címkék: rezi vár erdő pihenés panoráma

süti beállítások módosítása